Egyre közelebb a Honor 20 európai startja

A Honor 20 és Honor 20 Pro még a múlt hónap végén debütált, a bemutató alkalmával nem tudtunk meg semmilyen megjelenési dátumot, de előbbi pár napon belül már Európában is beszerezhető lesz.


A Huawei leányvállalatának legújabb csúcsmobiljai közül a Honor 20 a bejelentés utáni hetekben Kínában már beszerezhető volt. Egyértelműen magas az érdeklődés a Honor 20 irányt, mivel bejelentették, hogy 14 nap alatt már több mint 1 millió darabot eladtak el belőle a kínai piacon. Megtudtuk azt is, hogy a Honor 20 Pro értékesítése holnap fog kezdődni Kínában, és június 21-től pedig már az Egyesült királyságban is elérhető lesz a Honor 20.

A Honor 20 kínai ára egyébként 2699 jüantól kezdődik, ez megközelítőleg 390 dollár, ami átszámítva 112 ezer forint körüli összeget jelent. Persze itthon ettől jóval drágábban tudjuk majd beszerezni, az eddigi információk alapján az európai ár 499 euró körül fog mozogni, de a hivatalos árcédula egyelőre még kérdéses. A Honor 20 egy kameralyukas 6,26 hüvelykes Full HD+ felbontású IPS LCD megjelenítővel rendelkezik, benne a Huawei P30 Pro-ban is lévő HiSilicon Kirin 980 lapka van, egy Mali-G76 MP10 grafikus gyorsító társaságában. A motorháztető alatt 6 GB RAM-ot és 128 GB-os belső tárolót találunk, akkumulátora 3750 mAh-s, a hátoldalán pedig négy kamera helyezkedik el, ezek 48+16+2+2 megapixelesek.

A Honor 20 Pro szintén négy kamerát kapott, itt a hátlapon 48+8+16+2 megapixeles modulok vannak, de funkcióik nem teljesen ugyan azok mint a Honor 20 esetében. A lapka maradt változatlan és a kijelző mérete sem lett nagyobb a Pro variánsnak. Az akkumulátor azonban már picit terjedelmesebb, itt egy 4000 mAh-s telepről beszélhetünk és a memóriakiosztás is változott, mivel a Honor 20 Pro 8 GB RAM-al és 128 vagy 256 GB belső tárolóval rendelkezik. A Honor 20 Pro európai startját illetően még nem érkezett semmiféle információ, mivel sok különbség nincs a két modell között, azért reménykedünk benne, hogy később ez is megérkezik majd a kontinensre.

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.