Egyre több információ lát napvilágot az Androidos Nokiákkal kapcsolatban

Senki számára sem mondunk újdonságot azzal kapcsolatban, hogy a Nokia Androidos mobilokkal próbál ismételten feltörni a piacra. Pár héttel ezelőtt már láthattuk az érkező mobilok kék és lazac színű változatát. Az eddigi információk szerint a Nokia két készüléket fog egyenlőre a piacra dobni, az egyik 5,2 hüvelykes míg a másik pedig 5,5 hüvelykes megjelenítővel fog rendelkezni.
Egyenlőre még annyi tudni, hogy minkét modell esetében 2K felbontású AMOLED panelt kapunk. Valamint az egyik mobil IP68 védettséggel fog rendelkezni és teljes fém házas lesz. A processzor Snapdragon 820-as lesz, valamint 22,6 megapixeles kamerával fog rendelkezni az erősebb modell. Mindkét esetben Android 7.0 verziószámú Android rendszerrel fognak érkezni az új készülékek.

nokia

 

MEGOSZTÁS