Eladási rekordot ért el a Xiaomi

redmi note9

Egyre többen vásárolnak Xiaomi készüléket világszerte a jó ár-érték arány miatt. Vannak szériák, amik kiemelkedően teljesítenek. Mutatjuk melyik a legsikeresebb.

INLOCK

A cég 10 éve van jelen a mobiltelefon-piacon, így nem sorolható még egy szinten a Samsung-al és az Apple-el. Mindenesetre nagyon dinamikusan zárkózik fel. A Huawei meggyengülése miatt jelentős számú vásárlót tudott szerezni a világ minden táján. Egyszerre több széria fut a cégnél és mindegyik szériánál rengeteg féle választási lehetőség van. Az egyik sorozat 2014 március óta létezik már a vállalat termékpalettájában. Ez a Redmi Note széria. Itt azt kell tudni, hogy remek áron kap a felhasználó erős hardvert, nagy akkumulátort és jó kamerákat.

200 milliós eladási mérföldkő

Ez az eladási számokban is meglátszik, hiszen a sorozat 2014 óta elérte a 200 milliós eladási számot. A széria nagy szerepet játszik abban, hogy felkúszott a harmadik helyre a Xiaomi a mobiltelefongyártók toplistáján.

A cég bejelentette azt is, hogy május 20-án végre Kínában is megjelenik a Redmi Note 10-es széria, ami sok helyen már elérhető, például Magyarországon is. Egy hivatalos plakát szerint megjelenhet Kínában egy olyan változat, ami csak ott lesz kapható.

A Redmi Note 10 szériáról azt kell tudni, hogy már az alap modell is Amoled kijelző kapott és 48 MP-es kamerát, 70.000 Ft-os árkategóriában. Míg a Pro modell már 120 Hz képfrissítésű Amoled kijelzőt és 108 MP-es kamerát. Emellett persze mindkét modellnél 5000 Mah-es az akkumulátor.

Ezek a Redmi Note 10-es sorozat eddig megjelent tagjai:

  • Redmi Note 10
  • Redmi Note 10S
  • Redmi Note 10 5G
  • Redmi Note 10 Pro
  • note 10 széria

Az új még meg nem jelent készülék három kamerával rendelkezik a szivárgások alapján. Nagyon hasonlít a Redmi Note 10 5G modellre. Egyelőre ennyi ismert róla, viszont jövőhéten ezt is be fogják mutatni.

Az eddigi legsikeresebb Note széria a 9-es, amiből a bejelentés szerint 45,2 millió darabot értékesítettek világszerte. Ez a 200 milliós eladási számnak, több mint a 20%-a. Idén ez a szám tovább nőhet, hiszen elemzők szerint a Redmi Note 10 Pro nagy sikereket érhet el j árazása miatt.

Forrás