Elismerte a Samsung, hogy beázik az S7 active

A Samsung bejelentette, hogy megtalálták azt a gyártósori hibát aminek köszönhetően több Galaxy S7 active mobil is beázott. Annak ellenére, hogy rendeltetés szerűen használták a készüléket a tulajdonosok. Mi is írtunk róla, amikor a  Consumer Reports úgy látta, hogy a szóban forgó eszközök közül jó néhány darab nem felel meg az IP68-as minősítésnek és nem szigetel úgy a burkolatuk mint kellene. Mostanra ezt a hibát kijavították a cég mérnökei, bár nekünk nem kell tőle tartani, mivel csak Amerikában vásárolható meg egyenlőre az S7 active. A legnagyobb mobilgyártó kiadott ez közleményt, miszerint, akinek e hibából kifolyólag romlott el készüléke kap egy másikat. Kérdés, hogy lehet ezt majd megállapítani, hiszen a beázás mindig kényes téma volt, ha okostelefonok garanciáztatásáról volt szó.

galaxy-s7-active-fail-waterproof-840x436.jpg

forrás: phonearena

MEGOSZTÁS