Első fotón a Xiaomi kijelzőbe integrált ujjlenyomat olvasós mobilja

A Xiaomi március 27-re tervezi következő mobilja, a Mi Mix 2S bemutatóját. Korábban már láthattunk terveket az újdonságról, amit most egy fénykép is megerősít.


Tavaly év végén hallhattunk először a Xiaomi Mi Mix 2S-ről akkor egy renderkép árulkodott a dizájnról, majd február elején meg is mutatta erejét az AnTuTu-ban. Eddigi információink szerint Snapdragon 845 lapkával érkezik az újdonság és 8 GB belső memóriával rendelkezik majd. Az eszköz kijelzője 6,01 hüvelykes lesz, hátlapján pedig egy Sony IMX363 szenzor helyezkedik majd el.

A fenti kép nagyon hasonlít a korábban látott renderképre. A kijelző alján középen láthatjuk azt a helyet, ahová az ujjunkat kell helyezni a biometrikus azonosításhoz. Egyértelmű volt, hogy miután a Vivo bemutatta az első kijelzőbe integrált ujjlenyomat olvasóval rendelkező mobilját, nem kell majd sokat várnunk a következőre, egy másik gyártótól. A hivatalos bemutatóra csak hónap végén kerül majd sor, addig is nem árt fenntartásokkal kezelni a látottakat.