Eltűnik a Pro jelzés a Oneplus okostelefonoknál

A kínai vállalat egy meglepő húzásra szánta el magát a napokban megjelent hírek szerint, ugyanis a Oneplus okostelefonoknál elhagyhatják a Pro jelzőt. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről.

A Oneplus néhány éve a felső kategóriás okostelefonok között is képes nagyot alkotni, viszont az idén kicsit megcsúsztak, hiszen nem hozott akkora sikert, mint ahogyan azt várták.

A Oneplus 10 Pro már 2022 januárjában bemutatásra került, viszont a Pro jelzés ellenére nem ez volt a legerősebb kiadása a sorozatnak, ami sokaknak megtévesztő lehet.

oneplus-10-pro-2

A Oneplus 8 sorozatig az volt a megszokott, hogy az év első felében érkezik egy sima kiadás, a második felében pedig a T jelzéssel megilletett modell. Ezzel szembe menve a cég a Oneplus 9 sorozatnál kiadott egy sima modellt, mellette pedig a Oneplus 9 Pro készüléket, a T kiadás pedig valahogy elmaradt.

Idén pedig már Pro variáns érkezett az év elején, utána pedig a Oneplus 10T modell, ami teljesen felkavarta a készülékek bemutatásának megszokott rendjét. Úgy tűnik viszont, hogy ezt a kínai vállalatnál is észrevették, ugyanis a legújabb pletykák szerint a következő évben nem lesz Pro kiadás, visszatér a sima elnevezés, később pedig a T változat is.


Forrás