Érkezhet a Samsung Galaxy M21 2021 Edition

m21s

Több helyről lehet már hallani, hogy egy 2021-es Edition változat érkezhet az M szériából. Most kiderültek a specifikációk.

INLOCK

Az utóbbi időben a kínai cégeknél, például a Xiaomi-nál divat lett az, hogy akár 3 néven is kiadhatnak egy készüléket, piactól eltérően. Most a Samsung beállhat a sorba e téren, hiszen kiadhatják a Samsung Galaxy M21 2021 Edition készüléket. Ez pedig teljesen megegyezik a Samsung Galaxy M21 készülékkel, hiszen csak abban térnek el egymástól, hogy tavaly Android 10-el érkezett meg, most pedig Android 11 futhat rajta alapból.

Erre valószínűleg azért lehet szükség, hogy a készülék újnak és frissnek tűnjön a mobiltelefonpiacon. Persze nem bánnánk, ha más különbség is lenne a készülékek között. Ez majd kiderül, ha hivatalossá válik a termék.

m21

A Galaxy M21 olyan specifikációkkal bír, mint a 6000 mAh-es akkumulátor, a 6,4 colos AMOLED kijelző, 64 GB vagy 128 GB belső tárhely. Kamerák tekintetében a készülék hátlapján szerepel egy 48 MP-es főkamera, 8 MP-es széles látószögű kamera és egy 5 MP-es mélység lencse. Hardveres fronton pedig, a Samsung Galaxy A51-ből jó ismert Exynos 9611 lapka dolgozik a telefonban.


Forrás