Érkezik Európába a Honor 6C

A Huawei most mutatta be az öreg kontinensre szánt Honor 8 Pro-t, amit egyébként Honor V9 néven ismerhetünk. Nem ez az egyetlen újdonság amivel készültek, megérkezett még Európába a Honor 6C is.

Úgy tűnik az utóbbi a Nokia 6 versenytársa lesz, kell is valamit lépni a kínai cégnek, hiszen sokan fognak kapkodni az új Nokia mobilok után. A hivatalos fogyasztói ár egyébként 229 euró körül alakul, szürke, ezüst és arany színben tudjuk majd beszerezni. A Honor 6C kijelzője 5 hüvelykes HD felbontású, valamivel gyengébbnek mondható a Nokia 6 Full HD 5,5 hüvelykes megjelenítőjéhez képest. Azonban a chipset terén a Huawei mobilja léphet a dobogóra, itt már Snapdragon 435 ketyeg a gépezetben. A belső memória 3 GB, a tárhely pedig 32 GB, ami egy hibrid microSD foglalattal bővíthető. Kamerák szempontjából a hátlapon 13, míg az előlapon 5 megapixeles modult találunk. Van még LED vaku, ujjlenyomat érzékelő és sajnálatos módon csak Marsmallow rendszer, EMUI 4.1 kezelőfelülettel.

A Nokia 6 akkumulátorát megpróbálta felülmúlni a Huawei, sikerült is nekik, méghozzá kerek 20mAh val, így 3020 mAh telepet kapott az eszköz. Arról egyenlőre nincs infó pontosan mikor lehet nálunk megvásárolni a mobilt, mindenesetre jó hír, hogy a megfizethető kategória újabb Huawei készülékkel bővült.

Honor-6C-768x950

MEGOSZTÁS