Évek óta várt funkcióval bővül az Apple Maps

A Waze és a Google Maps már egy jó ideje megadja a felhasználóknak a lehetőséget arra, hogy jelezzék a térképen ha valahol baleset van, így figyelmeztetve a többieket is a veszélyre. Most ez a funkciót végre az Apple Maps is megkapja.

Az iOS 14.5 bétájában bukkantak rá arra az új funkcióra ami lehetővé teszi a felhasználóknak azt, hogy jelezzék ha balesetet, traffipaxot, útakadályt vagy bármi más veszélyt látnak vezetés közben. Ez a lehetőség a Waze-nél már a kezdetek óta adott és annyira népszerű, hogy Google is elérhetővé tette saját térképalkalmazásában néhány hónapja. Most az Appe is beállt a sorba, de náluk lehetőség lesz arra is, hogy Sirinek szólva tegyünk jelentést az általunk észlelt eseményekről. Nem kell tehát mobilunkat nyomkodni a vezetés során, ezzel is kisebb az esélye annak, hogy balesetet okozunk.

A tervek szerint az iOS 14.5-ben debütál majd ez a funkció, de megeshet, hogy valami miatt későbbre halasztják majd. Az új iOS egyébként azt is megengedni majd, hogy harmadik féltől származó zenei alkalmazásokat állítsunk be alapértelmezettként és maszkot viselve az Apple Watch-csal oldjuk fel az iPhone-t.