Ezek a múlt havi TOP10 teljesítményű Androidos mobilok az AnTuTu szerint

írta: odinsann

Az egyik legjobb benchmark applikáció, az AnTuTu közzétette a februárban 10 legtöbb pontszámot elérő Androidos mobil listáját.


Úgy gondolom már az elején ki kell hangsúlyoznunk, hogy a lentebb látható teszt eredményét a 2018. 02. 01. napja és 2018. 02. 28. közötti adatokból állították össze, tehát azon a Galaxy S9 és S9 Plus nem szerepel mivel ebben az időszakban még hivatalosan nem volt beszerezhető. 

Talán nem is olyan meglepő, hogy az első három helyen Huawei telefonokat találunk, majd őket a tavalyi OnePlus modellek követik. Végül a 6-7 helyezett a ZTE Nubia Z17 és Z17S, melyeket a Xiaomi Mi 6 és Mi Mix 2 követ, a listát a Note 8 zárja. A frissített felsoroláson már az S9 és S9 Plus is helyet kapna, a Samsung újdonságai több mint 265 ezer pontot szedtek össze a teszt alkalmával, ami az első két helyre bőven elég lenne.