Felpörgette az Apple az iPhone 8 rendszerchipjének termelését

A Samsung mellet az Apple is hatalmas számokban gondolkozik az eladások terén. Azt már tudjuk, hogy a Samsung azt tervezi, hogy megdönti a tavalyi S7/S7 edge eladás rekordokat az idei zászlóshajóval. Az Apple sem gondolkodik másképp idén az első iPhone kiadásának tíz éves évfordulóját ünnepelheti a cég, ami miatt a megszokottnál is magasabb a felhasználók elvárása az újdonsággal kapcsolatban, illetve az iPhone 6-al érkező dizájnt is szeretnék már elfelejteni.

A legfrissebb információk alapján az Apple azzal a kérelemmel fordult a rendszerchipeket gyártó partnereihez, hogy fokozzák a termelést, a második félévtől negyedévente 50 millió processzort szeretnének legyártatni. A gyártó saját tervezésű Apple A11 processzorát Kínában készítik melyből a második félévtől negyedévente 50 millió példányt szeretne Apple. A cég elvárásai mellett az is kiderült, hogy 220-230.000.000 egységet szeretni eladni az új iPhone-ból még az idei évben a cég. Ami a mobil szeptemberi megjelenésének tekintetében igen magas szám, mivel az idei első negyedévben 78.300.000 darab iPhone modellt értékesítettek világszerte, ez pedig háromszorosa az első negyedév eladásainak.

Úgy tűnik elég magabiztosak az Apple-nél, reméljük a legjobbakat.

 

MEGOSZTÁS