Fotókon tűnt fel a Galaxy A90 5G doboza

Lencsevégre kapták a Galaxy A90 5G dobozát, és egy promóciós képet is kaptunk az eszközhöz, ami már lassan az érkezését sejteti.


A Galaxy A90-ről éppen a napokban hallottunk. Pár hónapja már várjuk a készüléket és most több kiszivárgott kép, illetve fotó alapján úgy tűnik, hogy valószínűleg nincs olyan messze az érkezése. Az első körben egy koreai felhasználó osztott meg Twitteren egy promóciós képet, amin a készülék látható. A kép alapján vékony kávákkal és a kijelző felső sávjában egy vízcsepp alakú szenzorszigettel fog debütálni az eszköz.

Tehát merőben eltér majd a Galaxy A80-tól, nem lesz mechanikus kamera és notch mentes megjelenítő. A mobil hátlapján egymás alatt vízszintesen három kamera fog elhelyezkedni. Itt jön képbe a másik forrástól származó két fotó, amin a Galaxy A90 5G dobozát láthatjuk. Eszerint 48 megapixeles főkamera kap majd helyet a mobilon, amit egy 5 és 8 megapixeles modul egészít majd ki.

galaxy-a90-5g-box-2

A képnek köszönhetően megtudtuk azt is, hogy az A90 5G Full HD+ felbontású Super AMOLED panellal fog rendelkezni. Ennek méretét nem tüntették ugyan fel a csomagoláson, de a 170,3 mm-ből 6,7 hüvelykre következtethetünk, illetve korábban is ilyen méretű kijelzőről szóltak a pletykák. A kijelző felső részében lévő szenzorsziget pedig egy 32 megapixeles kamerának ad helyet.

galaxy-a90-5g-box-1

A memóriát illetően, 6/128 GB-os variáns doboza pózol a képen, de biztosan lesz olyan modell is ami több tárhelyet és rendszermemóriát fog kapni. Az akkumulátor méretével kapcsolatban nem látunk feltüntetve semmit, de megerősítést kaptunk a 25W-os gyorstöltést illetően.

A külsőt tekintve egyébként sok hasonlóság megfigyelhető a Galaxy A sorozat előző tagjaihoz képest. Egyértelműen nagyon hasonlít például a Galaxy A50-re vagy A70-re az A90 5G. Ugyan a dobozon nincs feltüntetve, hogy milyen processzorral érkezik majd a készülék, csak az, hogy Octa Core processzor. Azonban ha hihetünk a pletykáknak, akkor a Galaxy S10 szériában is lévő Snapdragon 855 vagy Exynos 9820 lapkával érkezhet. A debütálással kapcsolatban viszont még semmi hír nem érkezett, de a fenti képek alapján gyaníthatóan már nincs sok hátra a startig.

FORRÁSgsmarena
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.