Galaxy Note 10: megvan a bemutató pontos időpontja

A Galaxy Note 10 bemutatójával kapcsolatban pletyka szinten lehetett már hallani egy dátumot. Úgy tűnik a forrásnak igaza volt, valóban augusztus 7-én érkezik a Note 10 széria, ezt most a Samsung is hivatalosan megerősítette.


Az eddigiek alapján két készülékre biztosan számíthatunk, ezek a sima Note 10 és a valamivel nagyobb Note 10 Plus. Van még esély egy harmadik 5G modemmel szerelt variánsra is.  Továbbá pletyka szinten szóba került a Note 10e, de erről az utóbbi időben már nem jött hír. A hivatalos dátum mellé kaptunk egy rövid videót is amin az S Pen és egy kamera látható, ez világosan tükrözi mire lehet számítani a New Yorkban tartandó show.

A felvételen lévő szenzorról már sokat lehetett hallani, ez a kijelző felső sávjának közepén helyezkedik el, notch nincs. A Samsung maradt a kameralyukas kialakításnál, de jóval vékonyabb gyűrű kerül a modul köré mint a Galaxy S10 szériánál. A két készülékről rengeteg renderkép érkezett és a múlt héten valós fotót is láthattunk a nagyobbik modellről. Így a dizájnnal kapcsolatban nagy meglepetés már nem érhet minket.

Az ujjlenyomat olvasó a megjelenítőbe kerül, a Note 10 esetében 6,4 hüvelykes, míg a Plus változatnál 6,7 hüvelykes Dynamic  AMOLED panellel lehet kalkulálni. A hátlap rendesen átalakult az elődmodellhez képest. A biometrikus azonosító a másik oldalra került, a kamerák pedig a bal felső sarokban vannak függőlegesen egymás alatt vannak. Várhatóan a Galaxy S10-nél látott tripla kamerákat örököli meg a standard Note 10, a nagytesó a Galaxy S10 5G-hez hasonlóan kaphat egy negyedik szenzort is.

Note 10 várható specifikációk

Két variáns már a Geekbench-nél is járt, így a specifikációkra is lett némi rálátásunk. A Snapdragon 855 ugye borítékolható, de feltűnt egy Exynos 9825-el szerelt modell is. Az utóbbi valószínűleg a Galaxy S10 mobilokban lévő Exynos 9820 tovább fejlesztet változata lehet. Viszont az elmúlt években mindig ugyanazzal a rendszerchippel jött a Samsung két felsőkategóriás sorozata, így az Exynos 9825-re nem érdemes egyelőre mérget venni.Galaxy Note 10 bemutatóAz alapmodell vélhetően 8 GB belső memóriával és 128 GB tárhellyel fog jönni, de választhatunk 12 GB RAM-al és 1 TB háttértárral szerelt verziót is. Akkumulátorból 4170 és 4500 milliamperórás telepek kerültek szóba és várhatóan támogatott lesz a 45 wattos vezetékes gyorstöltés. A IP védettség továbbra is megmarad, viszont a jack kimenetnek búcsút kell inteni.Galaxy Note 10 bemutató

Gyárilag Android 9 Pie rendszerrel érkeznek a készülékek és ha hihetünk a pletykáknak, legjobb esetben is legalább 350 ezer forintos árcédulára lehet számítani. A bemutatóig még hátravan bő egy hónap, de addig feltehetően minden részlet kiderül majd a Samsung újdonságairól.