Galaxy Z Fold 2: Megérkezett a Samsung legújabb csúcsmobilja

samsung

Augusztus elején már kaptunk egy kis ízelítőt a Galaxy Z Fold 2-ből, de a Samsung egy külön Unpacked eseményt is rendezett a különleges készüléknek, ahol minden új funkciót alaposan bemutatnak. 

Köztudott, hogy a dél-koreai vállalat már évek óta dolgozott ezen a kialakításon és a hajlítható mechanizmuson, ezért a dizájnon nem is sokat változtattak. Mind a két kijelző mérete növekedett, ami pozitívum, a kamerák elhelyezkedésén és küllemén is módosítottak egy picit. A motorháztető alatt szokás szerint a legfrissebb hardver elemeket találjuk, mivel a prémium mobilról van szó nem spórolt semmin a Samsung.

Összecsukott állapotban egy meglehetősen keskeny  25:9-es képarányú Super AMOLED kijelző áll rendelkezésünkre, 6,23 hüvelykes mérettel és 816 x 2260 pixel felbontással. Az előlapi kamera felbontása 10 megapixel, a szenzort a Galaxy S20 és Note20 mobilokhoz hasonlóan a képernyő közepén találjuk. Megfordítva az eszközt egy meglehetősen ismerős kamerarendszer fogat bennünket.

Ezzel a kialakítással az augusztus elején bemutatott Note20 mobiloknál találkozhattunk először, és ha minden igaz a Galaxy S20 FE is ezt kapja majd meg. A három modul nem egészen ugyanaz mint a Note20-nál, a főkamera egy 12 megapixeles széles látószögű lencse Dual Pixel és PD autófókusszal valamint OIS-sel. Nem hiányzik a repertoárból az ultra széles látószögű szenzor sem, ennek a felbontása szintén 12 megapixel és van még egy 12 megapixeles teleobjektív is 2x-es optikai zoommal.

Specifikációk

A szokott módon -egy könyvhöz vagy mappához hasonlóan- lehet szétnyitni a készüléket, ekkor egy 7,6 hüvelykes Dynamic AMOLED panel tárul elénk. A belső képernyő felbontása 1768 x 2208 pixel, adott a HDR10+ támogatás és a 120 Hz-es képfrissítési frekvencia, a képarány pedig 5:4-es. Természetesen nyitott állapotban is tudunk videó telefonálni vagy szelfit készíteni, az ehhez szükséges 10 megapixeles szenzort egy apró kameralyukban találjuk a képernyő jobb oldalának felső szélén.fold2-cover

A műveletek végrehajtásáért Snapdragon 865+ felel, a grafikai feladatokról pedig Adreno 650 GPU gondoskodik. A RAM mérete 12 GB tárhelyből pedig 256 GB-on gazdálkodhatunk, microSD bővítési lehetőség nincs. Az akkumulátorok kapacitása összesen 4500 milliamperóra, van 25W-os kábeles, 11W-os vezeték nélküli és 4,5W-os fordított töltés is. A szokásos adatkapcsolati módok adottak, tudunk csatlakozni az 5G hálózatra is. Érdemes még megemlíteni a Samsung Dex támogatást, az oldalt található ujjlenyomat-olvasót, a sztereó hangszórókat, a Dual SIM funkciót és a WiFi 6 támogatást. A kialakításból adódóan IP68 védelem nincs, de ilyen méregdrága eszközt valószínűleg egyébként sem vinne senki jó szívvel fürödni.

Galaxy Z Fold 2 ár és előrendelés

A Galaxy Z Fold 2 hazai ára 749.990 Ft, az előrendelés a bemutatót követően kezdetét is veszi, akik ez idő alatt megrendelik a mobilt, korai kiszállítást kapnak ajándékba. Egy promóció keretén belül régi telefonodat is beszámítja a Media Markt és a Samsung Experience Store hálózat, amit extra 50.000 Ft kedvezménnyel támogat a Samsung, így jóval olcsóbban lehet előrendelni a Galaxy Z Fold 2-t. galaxy-z-fold2-coverAz előrendelés szeptember 17-ig tart, akik az elsők között megrendelik a készüléket már szeptember 15-én kézhez is kapják. A dobozba a készüléket, egy töltőkábel és egy adaptert, fülhallgatót, használati utasítást és a SIM tűt csomagolta a gyártó.