Google I/O bejelentések, keresések és sok sok A.I.!

Google Bejelentések tárháza érkezett!

 

A Google I/O 2024-es konferenciája fordulópont a cég életében. A CEO Sundar Pichai egyértelmáen Gemini era-nak vagyis korszaknak nevezte, azt ami most érkezik a Google-től. Egyenesen kijelentette, hogy a keresés jelentősen megváltozik a bejelentéssel, mert olyan nagy fejlesztéseket mutattak be. Hamarosan mindennek a lelke a Gemini lesz, ami a Google saját fejlesztésű A.I. asszisztense.

Na de mit várhatnak a hétköznapi emberek az új fejlesztéstől? A Google Asszisztens helyét átveszi majd szépen lassan a Gemini.

A Gemini Nano

A Gemini Nano minden, amit jelenleg az A.I. tud. A Gemini Nano egy on-device azaz bármilyen okos eszközön futó program, ami a Google TPU-t használja. Lényegében arról van szó, hogy folyamatosan monitorozza a beérkező szöveget, képeket, hangot és videót. A Gemini Nano-val akár prezentáció közben is beszélhetünk és akár élőben módosíthatjuk a korábbi munkánkat!

Ezentúl már nem csak a Galaxy S24 és a Pixel 8 telefonok, hanem az összes többi telefon számára elérhető lesz az új fejlesztés, az összes Android megkapja. Már korábban is megjelent az új fejlesztés, amikor bemutatták, hogy a Google keresésben egy adott tárgy bekarikázásával lehet a karikázott dologra keresni és pl megvenni.

Akár a matekházit bekarikázva kérhetünk segítséget egy egyenlet megoldásában, fontos, hogy nem oldja meg helyettünk, hanem a tanulásban nyújt kiegészítést a Gemini. Az idő előrehaladásával nyilván fejlődni fog a dolog, hiszen valahonnan elkell indulni.

A.I. Overviews – A.I. Összegzés

Ez röviden azt takarja, hogy a kereső a mindenkori lehetséges beállítások alapján összegzi a cikket és  a fő címnél kicsit hosszabb tartalmi összegzést kaphatunk ha éppen nem fér bele az időnkbe a teljes cikk olvasása de akár a Gmail és a Google Docs is megkaphatja ezt.

Új Google keresés

Ha minden igaz, akkor a keresést szinkronizálni fogják az e-mail, naptár és más appokkal, hogy még több folyamatosan frissülő adat legyen egy helyen.

Scam Alert vagyis „Csaló Csipogó”

Hívás közben elemzi a beszélgetést a rendszer és jelzi, hogy ha gyanús elemeket vagy szókapcsolatokat észlel így rögtön lehet tiltani vagy jelezni a hatóságoknak ha úgy érezzük, hogy törvényellenes eseményeknek vagyunk tanúi!

 

Illetve az Android 15 második bétája is érkezik, az előzményekről itt lehet olvasni!

 

MEGOSZTÁS