A Google tavaly ősszel bemutatott csúcsmobiljaival kapcsolatban megoszlóak a vélemények. Aki használja nem cserélné le semmire, de a kamerán kívül semmi olyat nem hoztak, ami megfogná a felhasználókat. A külső meglehetősen csúnya lett, elég drága a Pixel 3 széria és sok helyen még mindig nem lehet beszerezni. Egyetlen nagy előny talán, hogy az Android rendszer legfrissebb módosítatlan verzióit mindig előbb megkapják Pixel mobilok tulajai.
Régóta lehet pletykákat hallani a Pixel 3a és Pixel 3a XL-ről, amik elsőre nem tűntek nagy durranásnak, ennek ellenére kellemesen csalódtunk bennünk. Ez főleg a baráti árcédulának tudható be, 399 és 479 dollárt kérnek értük, ami átszámítva 116 és 139 ezer forint.Ebben az árkategóriában azért még bele lehet futni egy darab hátlapi kamerával szerelt telefonokba, így talán nem is olyan nagy gond, hogy a keresőóriás sem vitte túlzásba a modulok számát. A két újdonság a tavalyi Pixel 3 készülékek Sony IMX363 szenzorát kapta meg, a 12 megapixeles egység f/1,8-as blendével, Dual Pixel autófókusszal, optikai képstabilizátorral és 1.4µm-es pixelekkel rendelkezik. Minimális fényviszonyok mellett is legendásan jó felvételeket lehet velük lőni.Az előlapi szelfikamerán már spóroltak kicsit, a két darab 8 megapixeles modul nem fért bele a keretbe, ezért kénytelenek vagyunk egyel beérni. A Pixel 3a kijelzője 5,6 hüvelykes, a Pixel 3a XL pedig 6 colos OLED megjelenítőt kapott. Szenzorsziget ugyan egyik eszköznél sincs, de a kávák meglehetősen vastagra sikeredtek. A motorháztető alá Snapdragon 670 lapka került, 4 GB belső memóriával és 64 GB tárhellyel kiegészülve, micro SD bővítési lehetőség nincs, de a 64 GB bőven elég egy átlagfelhasználónak.Modelltől függően 3000 és 3700 milliamperórás telepet kapunk és adott a 18 wattos vezetékes gyorstöltés is. Mindkét masinán van jack csatlakozó és sztereó hangszóró, továbbá egy Active Edge névre keresztelt funkció, ez hasonló mint a HTC Edge Sense, tehát a telefon oldalsó peremének megszorításával lehet előhozni különböző dolgokat. Mivel nálunk nincs Google Store, hivatalosan nem lehet beszerezni a két újdonságot, de ettől függetlenül néhány telefonos webáruház kínálatában találkozhatunk velük.