Hamarabb érkezik az 5G képes Honor V30 Pro mint gondoltuk

honor-v30-cover

Már korábban is hallottunk róla, hogy még idén érkezik az első 5G képes Honor mobil, most kiderült, hogy már nem is kell rá olyan sokat várnunk.


A Honor elnöke Zhao Ming, már korábban is árulkodott a Honor V30 Pro-ról, most pedig egy újabb információt szivárogtatott ki a mobilról. Zhao azt már a nyár végén elmondta, hogy 5G-s lesz a készülék, majd ezt később egy kiszivárgott plakát szintén megerősítette. Most újabb információ látott napvilágot az eszközt illetően, amit ezúttal is Zhao Ming-nek köszönhetünk. Ezúttal a V30 Pro megjelenésével kapcsolatban pletykálkodott egy kicsit, így megtudtuk, hogy novemberre várható a premier. Viszont pontos dátumot nem közölt, csak azt, hogy a következő hónapban kalkulálhatunk vele. Zhao elmondta, hogy a Honor V30 Pro-val a fiatalokat szeretnék megcélozni, ezért reméljük, hogy a Honor-tól megszokott kedvező árcédulát kapjuk.

honor-v30-promo-pic

A Honor V30 Pro 5G-ről egyébként még nem sokat tudunk. Az biztos, hogy Kirin 990 5G lapka gondoskodik majd a számítások elvégzéséről. Illetve kamerás fronton is ütős lesz a készülék, mivel a pletykák szerint a hátlapon egy 64 megapixeles modul kap majd helyet, amit további három kamera egészít majd ki. Egy korábban kiszivárgott promóciós képnek köszönhetően azt is megtudtuk, hogy ezek a Mate 20 szériához hasonlóan négyzetes kialakítást kapnak. Továbbá a Honor V30 Pro akárcsak a Galaxy S10 Plus, kettő szelfikamerával fog rendelkezni, amik a kijelzőben lévő kettős kameralyukban helyezkednek majd el. Figyelembe véve, hogy Honor V30 a Huawei Mate 30 szériához hasonlóan nem lesz képes használni a Google szolgáltatásait, így a Kínán kívüli premier egyelőre még kérdéses.

FORRÁSgsmarena
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.