Három kép is érkezett a Galaxy S21-ről

Az elmúlt időszakban egyre több hír jött a Samsung következő csúcsmobiljairól. Egyelőre nem tiszta, hogy Galaxy S21 vagy Galaxy S30 néven érkezik majd a sorozat, de a széria egyik tagjáról most előkerült három renderkép. 

A napokban kiderült, hogy a titokzatos Exynos 2100 lapkát kapják majd meg a Samsung legújabb felsőkategóriás okostelefonjai. Egyelőre elég keveset tudunk erről a rendszerchipről, de az borítékolható, hogy 5 nanométeres gyártástechnológiával készül, nyolc CPU mag található benne és 5G támogatással jön. Tegnap megtudtuk azt is, hogy ezúttal valamivel korábban debütálhat a Galaxy S sorozat, ha hihetünk a pletykáknak már januárban bemutathatja az új S szériát a Samsung, majd februárban elérhetővé is teszik az újdonságokat a felhasználók számára.

A múlt héten már érkezett egy fotó a Galaxy S21-ről, de azon csak a kijelző egy része volt látható. Most az OnLeaks jóvoltából jött három renderkép, amin már a teljes dizájnt megtekinthetjük. Mivel a forrás nem hivatalos érdemes fenntartásokkal kezelni a látottakat. Úgy tűnik a korábbi szóbeszédnek volt alapja és valóban kijelzőbe épített kamera nélkül jönnek a Samsung új zászlóshajói. Marad a Infinity-O megjelenítő, és az előlapi kamera a képernyő közepének felső sávjára kerül.

A hátlapon apróbb módosítás figyelhető meg a szenzoroknál, a kamerasziget a baloldalon és fent teljesen kiér az eszköz széléig, a LED vaku pedig jobbra helyezkedik el. Az elkövetkezendő hetekben egyre több Galaxy S21/S30-as hírre lehet számítani, valószínűleg az is kiderül majd, hogy ez a dizájn vagy egy másik lesz a befutó. Akár az is megeshet, hogy a fenti képen egy prototípus látható, ami soha nem kerül kereskedelmi forgalomba.