Háromszorosára nőtt a Huawei AppGallery használó magyarok száma

Több mint 90 millióan használják már Kínán kívül a Huawei alkalmazásboltját, az AppGallery-t, az európai felhasználók száma kilenc hónap alatt ötszörösére, míg magyaroké a háromszorosára nőtt.

A Huawei új mobilszolgáltatási-rendszerében elérhető globális és hazai appok száma is dinamikusan bővül: összesen már mintegy 60 ezer, köztük több mint 150 népszerű magyar alkalmazást érhetnek el közvetlenül az áruházból a Huawei telefonok tulajdonosai. Az utóbbi napokban többek közt olyan közkedvelt appok kerültek az áruházba, mint a Netpincér, Mol Limo, az E-kárbejelentő, valamint a Here We Go navigáció, a Wolt és a World of Tanks. A Huawei tavaly óta gőzerővel fejleszti saját mobilszolgáltatási-rendszerét, a HMS-t és annak alkalmazásboltját, a 2018-ban útjára bocsátott AppGallery-t.

Az alkalmazás-áruház ma már a vállalat gyakorlatilag minden tavalyelőtt óta hazai forgalomban lévő okostelefonján megtalálható, a legújabb Huawei okostelefonok – Mate 30, P40-széria, Mate Xs – pedig kizárólag ezt használják. Az áruházból közvetlenül elérhető alkalmazások és ezzel együtt az appok letöltésének száma is dinamikusan bővül világszerte és Magyarországon egyaránt – köszönhetően annak, hogy mintegy 1,3 millió fejlesztő regisztrált már a HMS-be. Tavaly május óta – havi összesítésben – Európában ötszörösére nőtt az AppGallery-t aktívan használók száma, és minden hónapban újabb 5 millióval nő, Magyarországon pedig a havi letöltések száma megháromszorozódott. 

„Már több mint 55 ezer nemzetközi és mintegy 150 hazai fejlesztésű, népszerű mobilalkalmazás található az AppGallery kínálatában, ami valójában több ennél, hiszen számos nemzetközi applikáció magyar verziója – pl. Lidl, Media Markt, Bonprix – is elérhető az áruházból” – emelte ki Trubek Zsuzsa. 

A Huawei pr-menedzsere hozzátette, hogy most a napokban olyan közkedvelt és hasznos új magyar appokkal bővült az áruház, mint a Netpincér, a MOL Limo, az E-kárbejelentő, a Magyar Posta Zrt. applikációja, a Sender! vagy a Budapesti Menetrendek, és számos egyéb alkalmazás áll bevezetés előtt. A nemzetközi app kínálat sincs híján az újdonságokban: a világ legnépszerűbb alkalmazásai közül már megtalálható az AppGalleryben többek között a Game of Thrones, a World of Tanks, a Kahoot+, a TIDAL, a TikTok vagy a Viber; a listához pedig a napokban csatlakozott egyebek mellett a Here We Go navigáció, illetve az étel-házhozszállítást kínáló Wolt, valamint a MoreApps.

Ez utóbbi egy úgynevezett gyűjtőalkalmazás, amely megmutatja a felhasználóknak, hogy honnan szerezhetik be legegyszerűbben a keresett/kedvenc alkalmazásaikat – többek közt azokat, amelyek még nem érhetők el az AppGallery kínálatában. A Huawei folyamatosan gyűjti a visszajelzéseket a felhasználóktól arról, hogy milyen alkalmazásokat látnának legszívesebben a kínálatban, valamint rendszeresen frissítik és optimalizálják a keresőmotort a személyre szabott alkalmazás-kínálatért – tette hozzá Trubek Zsuzsa.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.