Hasznos frissítést kapott a Google Térkép

google

Az egyik legnépszerűbb térkép alkalmazás a napokban egy nagyon hasznos funkciót kapott meg, amit a hétköznapokban is rendszeresen lehet majd használni. Mutatjuk a részleteket ezzel kapcsolatban.

A Google Térkép kétségtelenül az egyik legnépszerűbb térképes alkalmazás. Mindamellett, hogy ez a legkomplexebb és ez rendelkezik a legtöbb információval, folyamatosan fejlesztik, így mindig egyre jobb és jobb lesz. Az alkalmazás nem csak az autót vezetők számára lehet hasznos, hiszen az útvonalat rengeteg féle módon ki tudja mutatni.

Amellett, hogy a térkép funkciókat kiemeljük, érdemes megjegyezni a többi információt is, hiszen például azt is megtudhatjuk, hogy az adott hely, amit keresünk meddig van nyitva, milyen értékelést kapott, valamint képeken is láthatjuk a helyet és a környezetét.

A napokban az alkalmazás egy újabb nagy frissítést kapott meg, ami egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el, mind Androidos és iOS-es eszközökre. Az újítás a környezet megítélésére fókuszál, hiszen már azt is láthatjuk információként, hogy milyen az adott levegő ott, ahova menni szeretnénk.

Ezen információ segítségével eldönthetjük, hogy kimenjünk-e a szabadba, avagy sem. Itt fontos kiemelni, hogy az adatok pontosak, amiket több környezetvédelmi szervezettől gyűjtenek be. Arról egyelőre nincs információ, hogy más régiókban mikor lehet majd elérhető ez az újítás.


Forrás