Az LG X Power 2 után hivatalosan is megérkezett a készülék koreai változata, az LG X500. A hardverspecifikációk alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a tároló kivételével szinte semmi sem változott.
Ezek alapján egy 5,5 hüvelykes 720p felbontású IPS LCD panelt kapott a modell, a rendszerchip is maradt ugyan az, tehát a MediaTek MT6750 SoC lapkája, mely mellett a grafikus gyorsításról továbbra is egy Mali-T860MP2 GPU gondoskodik majd. A rendszermemória 2 gigabájt, a tároló esetében pedig 32 GB áll rendelkezésünkre, mondhatni ez az egyetlen dolog ami változott, mivel az X Power 2 csak 16 GB belső tárolóval rendelkezett. A bejelentés során külön hangsúlyt fektettek a mobil akkumulátorára, ami 4500 mAh, vagyis nagyobb nem lett az X Power 2-höz képest, ehhez pedig 20 órányi folyamatos videó lejátszást ígérnek, illetve 1 órányi töltéssel 50 százalékra tölthetjük fel az akkumulátort.
A mobilt június 9-től Nougat rendszerrel csomagolhatják ki a koreai felhasználók a dobozból. A fotózás terén a hátlapon egy 13 megapixeles modul, elől pedig egy 5 megapixeles kamera áll majd rendelkezésére a fényképezkedni vágyóknak.