Helio P22 rendszerchippel és 3 GB RAM-mal érkezett a Sony Xperia L4

A Sony L-szériájának legújabb darabja, az Xperia L4 a viszonylag kompakt méretnek és a 21:9-es kijelzőnek köszönhetően tökéletesen illeszkedik a felhasználók kezébe.


A 21:9-es képarány mellett az oldalra szerelt ujjlenyomat-olvasót is kölcsön vette a Sony az Xperia 1-től. Úgy tűnik a japánok valamiért nem igazán szeretnék bevetni a kijelzőbe épített biometrikus azonosítót, pedig már nem mai technológiáról van szó. Ez talán még a kisebbik baj, de valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Helio P22 rendszerchip és 3 GB RAM található az eszközben, pont mint az elődmodellben, az egy éve bemutatott Xperia L3-ban. Az világos, hogy nem igazán fut a szekér a Sony-nál, de legalább a kötelező előrelépést hozhatták volna. Ilyen “friss” hardver mellett valószínűleg csak úgy kapkodni fognak majd a mobil után a felhasználók.

Kamerás vonalon legalább sikerült valamit villantani és felsőkategória után végre a belépő szinten is van a Sony-nak három hátlapi szenzorral szerelt készüléke. Az Xperia L4 esetében 13 megapixeles főkamerát, 5 megapixeles ultraszéles látószögű lencsét és 2 megapixeles mélységszenzort kapunk, az előlapi egység felbontása 8 megapixel.

Az akkumulátor kapacitásával sem szálltak el, a 3580 milliamperórás telep visszafogott használattal egy napos üzemidőt ígér. Mondjuk a 6,2 hüvelykes 720 x 1680 pixel felbontású IPS LCD panel és a Helio P22 szerencsére nem túl energiaigényes.

A Sony egyébként elég szűkszavú volt, csupán annyit közöltek, hogy tavasztól a kiválasztott piacokon lesz elérhető az legújabb mobiljuk, fekete és kék színekben.