Heteken belül újra kereskedhet amerikai cégekkel a Huawei

Június végén a G20 csúcstalálkozón Donald Trump bejelentette, hogy a Huawei elleni szankciókat feloldják és leveszik a kereskedelmi tiltólistáról a kínai vállalatot. Azóta nem igazán történt előrelépés az ügyben, mindenki a Kereskedelmi Minisztérium jelzésére várt melyben hivatalosan is értesítik az érintett cégeket, illetve a Huawei-t, hogy folytathatják a közös munkát.


Egy májusban hozott kormányrendelet nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a Huaweit kereskedelmi tiltólistára tette. Az amerikai cégek csak egy külön engedély birtokában kereskedhettek volna a kínai céggel. Ez érintette volna a hardver és szoftver átadásokról szóló szerződéseket, továbbá ha a licenc vagy szellemi tulajdon amerikai forrású, azt sem használhatta volna engedély nélkül a Huawei.

Pont ez okozott gondot az ARM-nél, ami történetesen japán cég, brit székhellyel, de amerikai licencek alapján is dolgoznak és a rendszerchipek gyártásánál nem lehet megkerülni őket. Mivel az összes chipset és mobilos architektúra ARM alapokra épül. A Kirin 985 gyártásánál ez mondjuk nem lett volna probléma, csak a később megjelenő lapkáknál. A másik sarkalatos dolog az Android rendszer és a hozzá tartozó szolgáltatások köre. Mivel a platform nyílt forráskódú a jogszabály nem vonatkozott volna rá, de Play Áruházról ezt már nem lehetett volna elmondani.

Erre azért lett volna megoldás, a Huawei saját OS-e, ami állítólag 60 százékkal gyorsabb a zöld robotos rendszernél és az Androidos applikációkat is támogatja. Azóta már tudjuk, hogy (egyelőre) nincs mitől tartani a Huawei-nek, de azért nem árt a legrosszabbra is felkészülni, nyilván nem véletlen, hogy nem állították le a Hongmeng vagy Ark OS fejlesztését. A rendelet gyors visszavonása azt sugallja, hogy az USA kormányánál nem gondolták át alaposan ezt az egészet. Nyilván az iparág több jelentős szereplőjének lobbizása és a kínai politika nyomása is segített abban, hogy ilyen gyorsan meggondolták magukat.

Egy jelentés szerint 2018-ban a Huawei 70 milliárd dollárt költött komponensek vásárlására, ebből 11 milliárd dollár olyan amerikai cégekhez ment mint az Intel, Qualcomm vagy a Micron Technology. Kétségkívül a pénz is döntő tényező volt. Azóta kiderült, hogy ha a “listáról” nem is vették le a Huawei-t engedményeket kap a cég, de az USA továbbra is a nemzetbiztonsági érdekeket tartja szem előtt. Állítólag 2-4 héten belül folytathatják az amerikai vállalatok üzleti tevékenységüket a Huawei-el, tehát minden marad a régiben, továbbra is Android rendszerrel jöhetnek a kínai tech óriás mobiljai.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.