Hivatalos: Snapdragon 8Gen1+ SoC lapkával jön a Oneplus 11R

oneplus

A kínai vállalat napokon belül hivatalosan is leleplezheti a Oneplus 11R okostelefont, amiről most kiderült, hogy Snapdragon 8Gen1+ SoC lapka fog benne dolgozni.

A Oneplus február 7-én fogja tartani a következő nagy sajtóeseményét, ahol több újdonsággal is találkozhatunk majd. Ilyen Oneplus 11 okostelefon és a Oneplus Buds2 Pro készülék is, amik most fognak bemutatkozni a globális piacon, valamint érkezik a Oneplus Pad és a Oneplus 11R okostelefon is.

Utóbbiról elég sok mindent megtalálunk már az interneten, most pedig hivatalosan is bemutatkozhat.

A Oneplus az indiai Twitter fiókján tett közzé a napokban egy bejegyzést, ami szerint a készülékben egy Snapdragon 8Gen1+ SoC lapka fog dolgozni, így a magas teljesítmény mindenképpen garantálható lesz. A forrás viszont még azt is hozzáteszi, hogy akár 16 GB RAM é 512 GB belső tárhely is társulhat majd a lapka mellé. Szoftveresen természetesen Android 13 fog futni a készüléken.

Azt is tudjuk, hogy a kijelző egy 6,7 colos 120 Hz képfrissítésű AMOLED kijelző lesz, az akkumulátor kapacitás 5000 mAh-es, amit vezetékesen maximum 100W-al lehet majd feltölteni. A készülék hátulján a főkamera 50 MP-es lesz, a hátlapon pedig egy 16 MP-es szelfi kamerát kapunk.


Forrás