Hosszú hónapok elteltével ma a Samsung hivatalosan is bemutatta a Galaxy J széria következő tagjait. Mint ahogy arról korábban a pletykák is beszámoltak 3 mobilt kaptunk, méghozzá a J3, J5 és J7 (2017) modelleket.
Az 5 hüvelykes HD TFT megjelenítővel rendelkező J3 (2017) fém házas borítást kapott, de ez a termékcsalád többi újonnan bemutatott tagjáról is ugyan úgy elmondható. A TFT panel mögött egy négymagos Exynos 7570 rendszerchip található meg, ami magonként 1,4 GHz órajelen pörög. A rendszermemória 2 GB, a platform és appok tárolása terén pedig egy 16 gigabájtos belső tároló áll rendelkezésünkre, mely helyhiány estén akár tovább is bővíthető. A mobil 2400 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, az előlapra pedig egy 5 megapixeles kamerát kaptunk. A hátlapon pedig egy 13 megapixeles modul segítségével készíthetjük majd a fotókat.
A mondhatni picit nagyobb J5 (2017) már 5,2″ kijelzővel rendelkezik, viszont itt már Super AMOLED panelt kapunk, de a felbontás továbbra is marad a 720p mint a J3 (2017)-nél. A középkategóriás modellben már 1,6 GHz órajelen doromboló Exynos 7870 processzor van, de a RAM ez esetben is 2 GB, illetve a tárhely is szintén egy bővíthető 16 GB-os belső tároló. A hátlapon 13 megapixeles kamera kapott helyet, valamint az előlapra is egy 13 megapixeles modul került. Pozitívum, hogy az akkumulátor 600 mAh-val nagyobb, tehát itt már 3000 milliamperóra áll majd rendelkezésünkre.
Végül mindhárom modell közül a legdrágább és legnagyobb J7 (2017) a széria jelenleg utolsó tagja, ami már 5,5 hüvelykes full HD felbontású kijelzőt kapott. Viszont a rendszerchip maradt a J5 (2017)-ben lévő Exynos 7870 okta-core processzor, ez persze szintúgy 1,6 GHz órajelen működik. A rendszermemória terén már 3 GB áll rendelkezésünkre, de a tárolóból továbbra is 16 gigabájtot kapunk, mely a két másik modellhez hasonlóan további bővíthetőségekkel rendelkezik. A Galaxy J7 (2017) is elől hátul 13 megapixeles kamerával büszkélkedhet, viszont itt már egy 3600 mAh-s telepet fáraszthatunk majd a mindennapjaink során.
Az elkövetkezendő hetekben már elérhetőek lesznek a modellek, természetesen Nougat rendszerrel csomagolhatjuk ki mindhárom mobilt a dobozból, és egyiknél sem marad el a dual sim támogatás sem.