Honor 9 – csúcsmobil pitiáner áron

Egyenlőre pár renderképen kívül nem sok infó került napvilágra a Honor 9 kapcsán. Ezek alapján elmondható, hogy a mobil jack csatlakozó nélkül fog érkezni, hasonlóan több más gyártó zászlóshajóihoz.

honor-9

Ebből már arra is következtethetünk, hogy az elődhöz képest nagyobb akkumulátort kap az eszköz, persze ez valamilyen szinten már elvárás is volt. Most viszont, sikerült valami újat is megtudni a kínai cég újdonságáról, úgy hírlik június 21. környékén számíthatunk az érkezésére és körülbelül 360 dolláros árcédulát fog kapni, ami nagyjából 104 ezer forint. Az már most borítékolható, hogy nálunk nem lehet majd ilyen olcsón beszerezni! Ezért a pénzért 5,3 hüvelykes full HD kijelzőt és Kirin 960 lapkakészletet kapunk, 4 vagy akár 6GB belső memória társaságában. Szerencsére a specifikációk másik fele sem ad okot a panaszra, 32 és 64GB tárhely UFS 2.0 technológiával, továbbá 20+12 megapixeles kamerák a hátlapon.

honor-9-3

A korábban kiszivárgott renderképek alapján lézeres autófókuszt is kapunk a főkamerák mellé. Felsőkategóriás készülék révén nem marad ki az ujjlenyomat érzékelő és kapunk gyorstöltés funkciót is. A hardveres összetevők láttán elég ütős kis mobil lesz a Honor 9, másik nagy előnye, hogy a többi csúcskészülékhez viszonyítva nem is kell majd mélyen a zsebünkbe nyúlnunk érte.

MEGOSZTÁS