Huawei Honor 6A – Nougat rendszer, fém külső és megfizethető ár

Nem okozott meglepetést a kínai gyártó a Honor 6A bemutatásával, hiszen már a múlt héten kiosztották a meghívókat az eseményre és több pletykát is halhattunk a készülékről. A belépő kategóriában kel versenyre az eszköz, talán egyik legnagyobb előnye a 105 eurós árcédula lesz, ami nagyjából 31 ezer forintot jelent. Persze mint azt megszokhattunk, hazánkban ilyen jó áron biztosan nem lehet majd beszerezni.

A ház fémből készült, ami azért ilyen áron nem sok okostelefon esetében fordul elő. Viszonylag nagy, 3020mAh akkumulátor gondoskodik a hardveres összetevők energiaellátásától, ha számba vesszük, hogy Nougat rendszer van már gyárilag az eszközön és a specifikációk nem túl izmosnak mondhatóak, nem kell aggódnunk az üzemidő kapcsán.

A fent említett fogyasztói áron futó modell 2GB belső memóriát és 16GB tárhelyet kapott, van egy erősebb variáns is 3GB/ 32GB kombóval, némi plusz költség ellenében, számszerűsítve ez 130 eurót jelent. Mindkét esetben 5 hüvelykes HD kijelzővel és Snapdragon 430 lapkakészlettel számoltatunk. A hátlapon 13 megapixeles kamerát és ujjlenyomat-olvasót találtunk, megjegyezném, hogy ez utóbbi sem sűrűn fordul elő ebben a kategóriában.

Az előlapi 5 megapixeles modullal kapcsolatban sem lehet okunk panaszra, ennyi pénzért. Nem maradt ki a Bluetooth, 4G LTE, GPS és a Wi-Fi sem, de ezek persze már alapkövetelménynek számítanak. Lehetőség van a tárhely bővítésre is microSD kártya segítségével, így viszont le kell mondanunk a dual-SIM opcióról. Első körben csak Kínában lesz kapható június 1-től, remélhetőleg a Huawei globálisan is piacra dobja majd ezt a szimpatikus kis telefont.