Huawei P11 specifikációk és árak

Ahogy a Huawei-től megszokhattuk, a minden esztendő első negyedévében a P széria legújabb darabjaival ismerkedhetünk meg.


Nem valószínű, hogy ez másképp lesz 2018-ban sem, pláne, hogy a Mate 10 és a Honor V10 is pár hónapja debütált. A Huawei P11 kapcsán már hallhattunk pletykákat, az erősebb chipset és nagyobb felbontású kamera mindenképp borítékolható, de nézzük mire számíthatunk még. Egy kínai forrás szerint, dizájn terén az iPhone X és Mi Mix 2 külsőjének egy kombinációját kapjuk.A minimális káváknak köszönhetően a házban egy 5,8 hüvelykes kijelző fog elhelyezkedni, felbontása 3420 x 2160 pixel. A motorháztető alatt Kirin 975 lapkakészlet, 8 GB RAM-al és 128 GB belső memóriával kiegészülve. Az akkumulátor kapacitása 4000 milliamperóra, szoftveres téren pedig az Oreo-ra számíthatunk, EMUI 8.0 köntösben. Úgy hírlik a kameráknál ismét a Leica-t hívja segítségül a kínai gyártó. Az előlapi egység a pletykák szerint 23 megapixeles lehet, a két hátlapi modul pedig, 34 és 56 megapixel.Én az utóbbi kettőt kicsit sokallom, de nem hivatalos forrásból származik az infó, így nem érdemes rá mérget venni. Ahogy azt megszokhattuk ismét kapunk egy Plus variánst is, ami tetemesebb méretekkel fog rendelkezni. A forrás tudni véli az árcédulát is, állítólag 649 és 709 dollárnak megfelelő összeggel kalkulálhatunk, modelltől függően.