Idén nem marad el az MWC, de csak nyáron lesz megtartva

Mobilos berkekben az MWC az év egyik legjobban várt eseménye, tavaly viszont a kibontakozó koronavírus járvány miatt elmaradt a show. Idén megtartják, de nagyon szigorú feltételekhez kötik a látogatók számára a belépést. 

Idén a Mobile World Congress nem marad el, de a megszokott februári dátum helyett, júniusra halasztják a barcelonai eseményt. A tervek szerint addigra Európában a lakosság egy része már megkapja a koronavírus elleni vakcinát, így az MWC ugyan nem marad el, de nem lesz olyan mint az előző években. A GSMA Limited vezérigazgatója, John Hoffman a sanghaji MCW megnyitója előtt elmondta, hogy a szokásosnál jóval kevesebb személyt engednek majd be a barcelonai rendezvényre.

Az eddig megszokott 100 ezres tömeg helyett, csak 40-50 ezer fő nyerhet bebocsátást az épületbe és 72 órán belül elvégzett negatív teszt kötelező lesz mindenkinek a belépő mellé. A hivatalos adatok szerint Kínában meglehetősen alacsony a fertőzöttség, ezért úgy döntöttek február 23 és 25 között megtartják a Sanghai Mobile World Congress, amit egyébként a katalán show “főpróbájának” szánnak. Koronavírus tesztet az MWC szervezőitől is lehet majd kérni, a barcelonai esemény egyébként június 28-ra tervezik.