Így szerezz, ingyen mobilinternetet a Vodafone alkalmazásban

vodafone

A legtöbb mobiltelefonos szolgáltató, rendszerint előáll valami akcióval, aminek a keretein belül ingyen mobilinternetet kaphatunk. Mutatjuk, hogy mit kell tenni érte a Vodafone szolgáltatónál.

crypto50

A Vodafone az utóbbi években nagy változáson ment keresztül, hiszen megvásárolták a UPC szolgáltatót és beolvasztották kínálatukba, így otthoni előfizetőket is tudnak szerezni, csak úgy, mint a Telekom. Mindemellett elindították az 5G szolgáltatásukat és az e-SIM is hamarosan működőképes lesz náluk is.

Most arra hívnánk fel a figyelmet, hogy aki rendelkezik előfizetéssel, hogyan tud ingyen mobilinternetet szerezni magának. A nagyobb promóciókat, többnyire meghirdetik a cégek, amikor is a legtöbb felhasználó igényt tarthat ingyen adatforgalomra.

Ez akkor szokott bekövetkezni, ha valamilyen hiba miatt engesztelésképpen felajánlják a szolgáltatást, vagy akkor, ha valami esemény következik. Például karácsonykor korlátlanul lehet internetezni.

Az egyik legfontosabb dolog, hogy rendelkezzünk My Vodafone alkalmazással, amin egyszerűen intézhetjük a számlabefizetéseket, emellett nyomon követhetjük azt is, hogy mennyi internetet használtunk el, vagy mennyit telefonáltunk.

Ha nagyon kevés belföldi vagy külföldi adat áll a rendelkezésünkre, az Extra szolgáltatások fülön, több adatopció is rendelkezésünkre áll. Vannak a fizetősök, amik egyszeri befizetéssel vagy megújuló adatforgalommal rendelkeznek és többször ajánl fel ingyen internetet az alkalmazás. Lehet ez például 500 MB vagy 2 GB is. Érdemes többször ránézni erre, hiszen ez előfizetésenként eltérhet, és időközönként ismétlődhet.

Vodafone

Viszont van még egy lehetőség, amivel ingyenesen szerezhetünk internetet, egy kis szerencsével. Ez nem más, mint a Jó Dolgok szolgáltatás. Ezzel a játékkal minden héten lehet játszani az alkalmazásban, amivel akár 500 MB internetet is lehet nyerni, sőt emellett mindenféle meglepetés is várhat a felhasználóra. Ezzel a játékkal, mindenki tus játszani, aki Vodafone-os és rendelkezik a hivatalos applikációval.


Forrás