Információk jelentek meg a Xiaomi Smart Band 7 karkötőről

mi-band-6-cover

A kínai vállalat hamarosan piacra dobhatja a Xiaomi Smart Band 7 karkötőt, amiről most számos specifikáció kiszivárgott, mi pedig mutatjuk, hogy mit lehet eddig tudni róla.

crypto50

Kétségtelenül mondható, hogy a kínai vállalat legnépszerűbb termékei közé tartoznak a Xiaomi Smart Band sorozat tagjai, amiket szerte a világban meg lehet vásárolni, köztük Magyarországon is. A tavalyi évben márciusban mutatták be a széria jelenleg kapható tagját, hamarosan pedig bemutatásra kerülhet a Xiaomi Smart Band 7 okoskarkötő is.

A hivatalos bemutatási időpontról és árazásról egyelőre még nincs, hír viszont a pletykák szerint, azt már megtudhattuk, hogy az előd modellhez képest egy kicsivel nagyobb kijelzővel lehet felszerelve a termék sokak örömére, a típus és a pixelsűrűség viszont megmaradhat.

xiaomi

A kijelzőhöz kapcsolódóan még egy információt köthetünk, hiszen megjelenhet az Always On Display, tehát ha szeretnénk az órát folyamatosan láthatjuk, nem csak akkor, amikor felemeljük a kezünket, vagy megnyomjuk az érzékelőt.

Ami még nagy újítás lehet az a GPS használata, hiszen az eddigi széria tagja nem rendelkeztek ezzel a lehetőséggel, ezúttal viszont, ha elmegyünk sportolni, akkor nem kell magunkkal vigyük az okostelefonunkat, hiszen a mozgási adatokat ezt követően szinkronizálni fogja az óra a telefonunkra. Az üzemidő a forrás szerint maradhat két hét körül, de pontosabb információt majd a termék bemutatásánál kaphatunk.


Forrás