Információk szivárogtak ki a Honor összecsukható mobiljáról

Már megvan, hogy ki fogja gyártan a Honor hajlítható mobiljainak kijelzőjét és ezen kívül még két lényeges információ is kiszivárgott róla.

INLOCK

Az előző hónapban tűntek fel azok a Honor szabadalmak, melyek igen erősen összecsukható mobilok érkezésére utalnak. Az akkor kiszivárgott táblázat szerint akár több ilyen készülékre is számíthatunk és az sincs kizárva, hogy idén nem csak egyel ismerkedhetünk meg. A forrás szerint Honor Magic Flip és Fold néven érkezhetnek az újdonságok. Az még egyelőre kérdéses, hogy melyik és mikor fog érkezni, de egy külföldi forrásnak köszönhetően most újabb információk derültek ki az egyik összecsukható készülékről.

mate xs

Ezek szerint a modell megjelenítőjét a BOE fogja legyártani, mint tudjuk ez a cég Kína legnagyobb kijelző gyártója, ami már korábban a Huawei-nek is gyártott megjelenítőket. A BOE jelenleg egy ultravékony rugalmas üvegburkolat technológián dolgozik, annak érdekében, hogy a kijelzők ne legyenek olyan sérülékenyek. A Honor hajlítható mobiljaira visszatérve, a kiszivárgott információk alapján 8 hüvelykes főképernyővel fog érkezni az eszköz, a másodlagos panel pedig 6,5 hüvelykes lesz.

Mint azt már tudjuk, a Honor brand tavaly év végi eladását követően a Huawei-től egy teljesen független márkává vált a cég. Ettől függetlenül azért gyakorlatban még mindig sok hasonlóságot láthatunk a már két egymástól független vállalat megoldásai között. Az összecsukható Honor mobilokkal kapcsolatban ugyanis az a hír járja, hogy a technológia nagyon hasonló lesz ahhoz, amit már a Mate X és Mate Xs modelleknél láttunk. Ezek a telefonok kifelé hajthatók és kijelzőik mérete is nagyon hasonló ahhoz mint amik elvileg a Honor modellben is megtalálhatóak lesznek.