Ingyen AirPods jár azoknak a fiataloknak, akik beoltják magukat Washington D.C-ben

airpods

Egyedi módon próbálja ösztönözni a fiatalokat egy amerikai polgármester a COVID oltások felvevésére. Értékes ajándékokkal jutalmazná meg a beoltott fiatalokat.

INLOCK

A pandémia időszakának jelenlegi helyzetében a kutatók és az orvosok szerint az a legfontosabb most, hogy minél több ember legyen beoltva világszerte, hogy elkerülhetővé váljon a nagyobb volumenű halálozási arány.

A fiatalok ebben egyre nagyobb szerephez jutnak.A legtöbb esetben ők könnyen átvészelik a vírust, viszont ugyan úgy tudják terjeszteni azt. Ezért a legtöbb országban, köztük az USA-ban is folyik a 12-17 éves korosztály oltása is.

Washington D.C állam polgármestere egy egyedi módot alkalmazna a beoltottság növelésére.  Egy Twitter posztban tette közzé, hogy három középiskolai kerületben lesz elérhető egy speciális ösztönző. Aa fiatalok akik az első oltásukra érkeznek választhatnak egy Apple AirPods vagy egy 51 dollár értékű utalvány között. A szülői beleegyezés és a kíséret természetesn elengedhetetlen, viszont ez egy nagyon jó lehetőség a fiatalok számára.

airpods

Ez még nem minden, hiszen akik megkapták az oltást és beneveznek egy nyereményjátékba nyerhetnek egy ugyancsak Apple fejhallgatót vagy egy 25.000 dollár értékű ösztöndíj utalványt.

Erre a megoldásra azért lehet szükség, mert a magas átoltottság ellenére folyamatosan növekszik a fertőzöttek száma a tengerentúlon.

Nem ez az egyetlen ilyen típusú kezdeményezés az USA-ban, hiszen Nyugat-Virginiában a kormányzó bejelentette, hogy aki beoltja magát annak készpénzt vagy lőszert ad. A készpénzes ösztönző Maryland, Michigan és Ohio államokban is jelen van.


Forrás