Jól indult az iPhone 12 és 12 Pro előrendelése

Az iPhone 12 és 12 Pro előrendelései a sorozat bevezetésétől számított 24 órán belül elérték az 1,7 és 2 milliót – Ming-Chi Kuo elemző becslése szerint.

Az újonnan piacra dobott iPhone 12 széria remekül indult. Ming-Chi Kuo elemző szerint csak az iPhone 12 és a 12 Pro előrendelései – amelyek az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kínában és néhány más országban köztük Magyarországon is október 16-án kezdődtek – hozták az iPhone 11-es sorozat teljes eredményét. Ez pedig India, Dél-Korea és több mint egy tucat ország nélkül történt, több helyen ugyanis október 23-án kezdik meg a telefonok előrendelését.

Kuo a befektetőknek szóló hétfői beszámolójában úgy becsülte, hogy az Apple az induló hétvégén 7 és 9 millió iPhone 12 és 12 Pro készüléket tudott „eladni” – írja az Apple Insider. A tájékoztatás szerint az Apple 10–12 millió darabot adott el az iPhone 11 sorozatból a 2019-es bejelentést követő hétvégén.

Elmondta, hogy az iPhone 12 és 12 Pro előrendelései a sorozat bejelentésétől számított 24 órán belül elérték az 1,7 és 2 millió darabot, szemben a tavalyi azonos időtartamban eladott 500–800.000 iPhone 11-es készülékkel. Kuo elmondta, hogy bár az iPhone 12 mini és Pro Max előrendelése kapcsán alacsonyabb számokra számít, mint az iPhone 12 és 12 Pro esetében, értékesítésük az egész iPhone 12-es szériát tovább fogja repíteni.