Jön a Honor X10 Max és a Honor X10 Pro

Valamikor a közeljövőben két újabb készülékkel bővül a Honor X10 széria, úton van a Honor X10 Pro és a Honor X10 Max.

A Honor pár héttel ezelőtt mutatta be az X10 készüléket melyet a hasonló nevű Redmi 10X ellenfelének szántak. Utóbbiba a MediaTek igen jól sikerült 5G képes lapkája, a Dimensity 820 került. Míg a Honor saját Kirin 820 processzorával küldte harcba az X10-et. Mivel még csak pár hét telet el a bemutató óta, így nem tudni, hogy melyik mobil lett népszerűbb a felhasználók körében. A Honor természetesen nem aprózza el, az X10 szérián belül két újabb készüléket is szándékozik a közeljövőben bemutatni. Ezek a modellek a Honor X10 Max és Honor X10 Pro néven fognak debütálni. Az még egyelőre kérdéses, hogy mikor ismerkedhetünk meg velük, de ettől függetlenül pár apróbb részlet már kiszivárgott mindkét eszközt illetően.

honor-x10

Ezek szerint a Honor X10 Max 7,09 hüvelykes megjelenítővel fog rendelkezni. A Benne lévő processzor pedig Dimensity 800 lesz. Bár, az első pletykák még Dimensity 1000+ processzorról árulkodtak, ez után a lapka után jelenleg olyan nagy a kereslet, hogy (állítólag) nem jutott belőle a Honor-nak, így kénytelenek lesznek a Dimensity 800-al beérni. A Honor 10X Pro-ról elég szegényesek az információk. A kiszivárogtató forrás szerint egy “normál méretű” telefon lesz. Kérdés, hogy kinek mi a normál méret. Az biztos, hogy nem sokáig kell beérnünk ilyen kevés adattal a két telefonnal kapcsolatban, mivel az elkövetkezendő hetekben biztos hallunk még felőlük.