Ötletes megoldással harcolna a Sony a globális felmelegedés ellen

A globális felmelegedés ellen minden embernek harcolni kellene, de a nagyvállalatok és az egyes országok kormányai sokkal többet tudnak (tudnának) tenni ellene. A nagyobb cégek minden évben fejlesztenek, újítanak, ami valamilyen formában segít megőrizni környezetünket Legyen az egy új szerverpark, amit megújuló energia működtet, környezetbarát csomagolás vagy újrahasznosított alapanyagokból gyártott komponensek.


A Sony viszont most egy olyan ötlettel állt elő, amivel mindegyikünk tud tenni a globális felmelegedés ellen. Lényegében egy hordozható légkondicionálót fejlesztett ki a japán cég, ráadásul az elsődleges infók alapján nem is kérnek érte majd sokat. A Reon Pocket névre keresztelt kütyü akkora, mint egy pénztárca, súlya 85 gramm, bluetooth-on keresztül csatlakozik a telefonhoz és egy applikáción keresztül tudjuk vezérelni. Kell még hozzá egy speciális póló, aminek a nyakszirt részénél egy kis zseb található, ebbe megy bele a masina. A Sony szerint akár 13 fokkal csökkentheti a bőrfelület hőmérsékletét a Reon Pocket, és szükség esetén fűtésre is használható, ilyenkor 8 fokkal emeli a hőérzetet.reon-pocket A kis eszköz USB Type-C csatlakozón keresztül tölthető, a teljes töltöttséghez nagyjából 2 órára van szükség, ezt követően pedig 24 órán keresztül lehet használni. A Reon Pocket működéséhez szükséges applikáció Androidon és iOS-en is elérhető lesz. Meglepő módon a Sony a közösségi finanszírozáshoz nyúlt, de villámgyorsan, körülbelül két nap alatt összejött a kitűzött cél, ami 66 millió jen volt, sőt, már közel 70 millió jen-nél járnak. Úgy tűnik tehát lesz kereslet a termékre, de a támogatási program Japánra korlátozódik, tehát első körben biztosan ott kerül majd forgalomba, persze ha sikere lesz, borítékolható a nemzetközi premier is.

Két változatban készül

A Reon Pocket két változatban készül, a Lite variáns az olcsóbb, csak manuálisan vezérelhető telefonról. A Standard verzió már intelligensen és dinamikusan kezeli a hőmérsékletet, az időjárásnak és a környezeti hőnek megfelelően, de az applikációról is testreszabható.

Az ötlet egyébként nem új, több hasonlót már láthattunk amerikai és kínai cégektől is, a Sony megoldása viszont jóval olcsóbb lesz azoknál. Nagyjából 38-51 ezer forint közötti összegre lehet számítani, de a megjelenéssel kapcsolatban még nem árultak el semmit. Érdemes belegondolni, hogy a Reon Pocket-tel egy adott munkahelyen mennyi energiát lehetne megspórolni, ha teljesen kiváltanák vele a légkondicionálókat. Biztos lesznek olyan cégek, ahol bevetik ezt az ügyes kis kütyüt, de az lenne a helyes, ha nem csak a nagyvállalatok, hanem egyre több ember is elkezdene használni hasonló környezetbarát megoldásokat.

MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress az info@gsmring.hu e-mail címen.