Jön a tízszeres hibrid zoom a mobilokba

írta: Robi

A mobilokban lévő kamerák terén mindig van hová fejlődni, ezt a készülékeket gyártó cégek is tudják és általában nagy hangsúlyt is fektetnek az ezt egységesítő alkatrészekre.


Az Oppo az elmúlt hónapokban több innovatív megoldással is előállt, ilyen például a júniusban bemutatott Find X csúszkás praktikája, melynek bemutatását követően más gyártók készülékei is hasonló módszerrel debütáltak. Illetve a Vooc Charge is megér egy misét, ami elsőként az Oppo Find X Lamborghini Edition-al érkezett. a Pletykák szerint a cég egy újabb forradalmi újítás bemutatására készül, amit az Oppo F19 és F19 Pro mobilok fognak elsőként megkapni.

Az Oppo ugyanis január 16-án tart majd egy sajtótájékoztatót, melynek középpontjában a két telefonba kerülő 10x optikai hibrid zoom-ra képes kameráról lesz szó. Mivel a OnePlus és az Oppo elég “közel állnak egymáshoz” nincs kizárva, hogy a OnePlus 7 is megkapja a 10x optikai zoom-ot.

forrás: phonearena 

MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.