Ikonikus ember hagyja el az Apple-t

Az Apple vezető designere Jony Ive közel 30 év után elhagyja az Apple-t és létrehozza saját cégét. A szoros kapcsolat megmarad, továbbra is szerepe lesz Jony-nak a formatervezésben, de már külsősként.


Az éjjel Sir Jonathan Ive bejelentette, hogy kilép az Apple-től és létrehozza saját vállalatát a LoveFrom-ot, erről egy exkluzív interjúban nyilatkozott a Financial Times-nak. Ebben kitért arra is, hogy még sok éven keresztül részt fog venni a tervezésben, de úgy érzi most egy kis változásra volt szüksége. Amikor anno elkezdtek Steve Jobs-szal közösen dolgozni, az Apple elindult kifelé a gödörből, munkájuk első gyümölcse az iMac volt. Ezt követően sikert sikerre halmoztak, jött az iPod, az iPhone, nem volt megállás egészen a mai napig.

Jony cége a LoveFrom 2020-tól indul be teljes kapacitással és az első ügyfelei egyike az Apple lesz. Tom Cook is megerősítette, hogy a jelenlegi csapaton nem terveznek változtatni és örömmel folytatják a munkát továbbra is Jony-val. Apró változás, hogy a formatervezésért felelős alelnök Evans Hankey és a felhasználói felületekért felelős alelnök Alan Dyle, mostantól Jeff Williams-nak az Apple Watch fejlesztések vezetőjének jelent. A közel három évtizedes rutinból való kitörés minden bizonnyal Jony Ive számára is inspiráló lesz, ez akár a jövőbeli Apple termékek dizájnjára is pozitív hatással lehet.Idén már a második kulcsfontosságú személy lép ki az Apple-től, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, hogy van valami a háttérben vagy csak máshol is szeretnék kamatoztatni a tudásukat. Az Apple néhány hónapja már nem teszi közhírré az iPhone eladásokat, de több forrásból is lehet hallani, hogy egyre kevesebb készüléket értékesítenek. Talán ennek is lehet valami köze a történtekhez.

FORRÁSgsmarena
MEGOSZTÁS
PR cikkekkel, linképítéssel kapcsolatban keress a [email protected] e-mail címen.