Jövő hónapban jön az első HongMeng OS-el ellátott eszköz

A Huawei bejelentette, hogy augusztus elején érkezhet az első olyan okoseszköze ami a HongMeng OS-t használja, de egyelőre csak egy televízióról van szó.


A közelmúltban a Honor vezetője megerősítette, hogy a vállalat TV készüléken is dolgozik, ami hamarosan debütálni fog. A pletykák szerint a Huawei és a Honor is be fog mutatni televíziót. Ezek közül most megerősítést nyert a Huawei Smart TV-je, ami már a magáról sokat hallatott HongMeng OS-el érkezhet. A Huawei TV paramétereiről sajnos nem árultak el semmit, annyit tudunk róla, hogy Smart Screens-nek hívják. Természetesen egy okostelevíziókhoz hasonlóan internet kapcsolatra is képes lesz és a Huawei szerint az más otthoni okoseszközök vezérlésére is szolgál majd.

Arról már korábban lehetett hallani, hogy a HongMeng nem csak telefonokra lesz elérhető. A Huawei úgy tervezte a rendszert, hogy az hálózati útválasztókon és kapcsolókon, számítógépeken és akár adatközpontokon is használható legyen. Tehát szinte mindenen használható, nem meglepő, hogy ebből a TV készülékek sem maradnak ki. A kínai cég már évek óta dolgozik a HongMeng OS fejlesztésén, és állításuk szerint még a MacOS-nél és az Androidnál is gyorsabb lesz. Talán augusztusban ebből egy kis ízelítőt kaphatunk, bár egy TV azért nem hasonlítható egy telefonhoz vagy egy számítógéphez. Mindenesetre a szoftverkörnyezetet és a dizájnt illetően biztosan okosabbak leszünk.