Jövőre három új szériát vezethet be a Samsung

A Samsung már évek óta dolgozik a hajlítható kijelzővel rendelkező okostelefonon, ami úgy néz ki 2019 első féléveben be is fog végre mutatkozni.


Eddig csak Galaxy X-ként emlegették az eszköz, viszont semmi sem utalt arra, hogy valóban ezzel a névvel jön majd. Egy kínai tipster szerint az újdonság a Galaxy F széria tagja lesz és ez a sorozat minden évben kap majd újabb készülékeket. Talán mondanom sem kell, hogy nem hivatalos az infó, így mindenképp ajánlott pletyka szinten kezelni a hallottakat.A Galaxy F telefonok árban a Galaxy S és Note felett fognak elhelyezkedni. Az összecsukható Samsung mobil ára valahol 1500 és 2000 dollár között lesz. A specifikációk valószínűleg ugyan azok lesznek, mint az aktuális Note vagy Galaxy S készülékek esetében, de lehetnek benne olyan funkciók, amik a dél-koreai cég más eszközeiben nincsenek jelen.E mellett szó esett arról is, hogy a vállalat bevezetheti a Galaxy R és Galaxy P szériát, ezek a belépő és a középkategóriát erősítik majd, de csak Kínában lesznek megvásárolhatóak.

forrás: gizmichina