Jövőre tervezi piacra dobni 200 wattos gyorstöltőjét a Xiaomi

A Xiaomi már amúgy is nagy hírt kavart 120 wattos gyorstöltőjével nemrégiben megjelent Xiaomi Mi 10 Ultra telefonjánál, de most ettől merészebb ötletre szánta magát. Úgy látszik nem elégszenek meg az eddig kifejlesztett 120 wattos szupergyors töltéssel, amely képes kevesebb, mint fél óra alatt teljesen feltölteni egy 4500 mAh akkumulátorral rendelkező készüléket.

gsmring_webshop_banner

Az Android Central jóvoltából napvilágra került hírek szerint lehetséges, hogy nem is 200 wattos, hanem annál erősebb teljesítményű töltőt mutatnak majd be 2021-ben. Ez a szupertöltő mindössze negyed óra alatt képes lehet feltölteni nulláról száz százalékra egy 4500 milliamperórás telepet. Persze ehhez szükséges egy megfelelő mobil illetve adapter, ami támogatja ezt a sebességet.

Mindehhez fontos kifejleszteni egy kompatibilis készüléket, mert 100 watt feletti töltési megoldások már károsíthatják a telefon akkumulátorának állapotát. Már dolgoznak rajta a kínai gyártó mérnökei, de még nem tudni, hogyan fogják orvosolni ezt a felmerülő problémát. Ha megvalósítanák a tervezett sebességet, akkor ez lenne az eddigi leggyorsabb töltési lehetőség a piacon.

Az elmúlt években a 30-40 wattos töltőktől kezdve, 65 wattra, idén pedig már 120 wattra fejlődött ugródeszkaként az akkumulátor töltők képessége. Ezek mellett az Oppo is bemutatott egy 125 wattos gyorstöltési megoldást. Az óvatlanul kifejlesztett gyorstöltés 50-100 watt felett egyébként károsíthatja az akkumulátort azzal, hogy túlmelegíti azt és ezzel lerövidíti a telep és ezzel együtt pedig maga a telefon életétciklusát is.

A szupertöltést prezentáló szivárogtatásban az is kiderült, hogy a Xiaomi nem fogja megjelentetni Mi Mix legújabb szériáját a közeljövőben, mivel nagyobb hangsúlyt fektetnek a 200 wattos töltő rendszer kifejlesztésére, valamint a befelé hajló telefon képernyő illetve a kijelző mögé szerelt kamerák megjelenítésének mihamarabbi megvalósítására.

Ezek a kiszivárgott hírek még csak pletyka szinten említették, egyelőre senki nem erősítette meg egyiket sem hivatalos oldalról.