Július 17-én két megfizethető mobilt mutat be a Xiaomi

Egy ideje már nagyon érik a Xiaomi Mi A3 széria bejelentése. Hetek óta lehet hallani a módosítatlan Androidot futtató két készülékről, és már azt is tudjuk, hogy a dizájnt a Mi CC9 és Mi CC9e-től kölcsönzi majd hozzájuk a Xiaomi.


A motorháztető alatt azért lesz egy lényeges módosítás, a nagyobbik modell esetében Snapdragon 665-t kapunk ellenben a CC9-ben lévő Snapdragon 710-el. Nincs kizárva, hogy a kistesó is gyengébb lapkával jön, bár erről még nem jött infó. Ezt leszámítva kijelenthetjük a Mi A3 és Mi A3 Lite valójában a Xiaomi Mi CC9 és Xiaomi Mi CC9e globális változata. Ennek a sorozatnak mindig a megfizethető árcédula és a vegytiszta Android volt az egyik privilégiuma. Nyilván nem lesz ez másképp idén sem, pontos árakat ugyan nem tudunk, de a Xiaomit ismerve biztos nem lesz okunk a panaszra.xiaomi-mi-a3-1A cég spanyol leányvállalata megerősítette, hogy két nap múlva július 17-én tartják az újdonságok európai premierjét. Ezt követően rövid időn belül felkerülnek majd a boltok polcaira. Az előző generációk megvásárolhatóak voltak hazánkban is, reméljük hasonló lesz a forgatókönyv idén is. A Mi A2 és Mi A2 Lite-hoz képest több vonalon is történik előrelépés. A kijelző mérete mindkét esetben növekedni fog és biometrikus azonosító is kerül a panelbe. Az akkumulátor kapacitása, a memória mérete szintén nőni fog, továbbá eggyel több kamera kerül a hátlapra.