Készül a Huawei saját nyomkövető eszköze

A kínai vállalat a szivárgások szerint, hamarosan piacra dobhatja saját nyomkövető eszközét, így beéri majd a konkurenciát ilyen téren. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla.

crypto50

A Samsung még a tavalyi év elején dobta piacra a Samsung SmartTag eszközét, ami azt a célt szolgálja, hogy könnyen megtaláljuk az elveszett dolgainkat, de arra is jó lehet, hogy ráakasszuk a háziállatunk nyakörvére és így egyszerűen meg tudjuk keresni, hogy merre jár.

Az üzemeltetése is egyszerű, csupán egy gomb elemre van szükségünk, amivel 1 évig elpötyög a készülék.

Az Apple is már rendelkezik ilyen eszközzel, ami Apple AirTag néven kapható a boltokban, itt is ugyan arról a technológiáról és funkciókról beszélhetünk, csak többet kell érte fizetnünk, emellett, ha valahova fel akarjuk akasztani, akkor mindenképpen szükségünk van egy kiegészítőre, ami lényegében egy tok ennek. Ez, ha gyárit akar belőle vásárolni az ember, megegyezik a készülék árával.

A legújabb szivárgások szerint a Huawei is hamarosan piacra dobhatja saját megoldását, Huawei Tag néven. Állítólag egy új Huawei Cloud frissítés után, a termék már meg is jelent a támogatott eszközök között az alkalmazásban. A cég május 18-án tart egy globális bemutatót, lehetséges, hogy ekkor fogják majd bemutatni a kiegészítőt, a sok kis okos kütyü mellett.


Forrás