Két sajtóképen és egy fotón látható a Xiaomi Mi Mix 2!

Már nagyon érik a Xiaomi csúcsmobiljának bemutatója, így nem is lepődünk meg azon, hogy Mi Mix 2-ről szép sorjában szivárognak a képek, egyre jobb minőségben.


Az biztos, hogy a kínai cég zászlóshajóját szeptember 11-én fogják bemutatni, ezt már a vezérigazgató, Lei Jun is megerősítette, aki egyébként tegnap már publikálta is az érkezőben lévő készülék dobozáról készített képeit. Most két sajtófotó is kiszivárgott a Mi Mix 2-ről, melyeken ugyan csak a modell eleje látható és az sem teljes egészében, így viszont megerősítést nyertek a korábbi pletykák melyek arról szóltak, hogy az előlapi kamera most is alul kap majd helyet.

Mint látható, ezúttal is egy szinte kávamentes mobilt kapunk, szemmel láthatóan csak alul fellelhető el egy apró keret, de ez is vékonyabb mint az előd esetében volt. A megjelenítő mindkét széle lekerekített, tehát ezen a téten már számíthatunk változásra az előző modellhez képest.

Egy másik fotó is napvilágot látott a Mi Mix 2-ről, mely ugyan hűen ábrázolja a fenteik alapján látott körvonalakat, azonban a képernyőn lévő ikonokat nézve, olyan érzés foghat el bennünket, hogy csak egy hamisítvány lehet. A bemutatóra szeptember 11-én kerül sor, az eddigiek alapján 6,2 hüvelykes AMOLED megjelenítővel, Snapdragon 835 rendszerchippel, 6 GB RAM-al és 4400 vagy 4500 mAh-s akkumulátorral érkezik az újdonság.