Kevesebb frissítést kapnak ezentúl ezek a Samsung Galaxy A szériás telefonok

a70

Pár év elteltével minden mobiltelefonnál kevesebb lesz a frissítés, később pedig teljesen megszűnik. Most mutatjuk melyik készülékre érkezik kevesebb frissítés mostantól.

INLOCK

A Samsung Galaxy A széria a legnépszerűbb sorozata a dél-koreai vállalatnak. Ebből vásárolnak a legtöbben világszerte, így a cég mindig is odafigyelt arra, hogy sokáig kapjanak biztonsági mentést a készülékeik.

Persze a kiadást követően, ahogy telnek az évek, úgy csökken a frissítések folytonossága. Itt több kategóriába sorolják a készülékeket. Van olyan készülék, ami havi rendszerességgel kezdi a frissítéseket és később negyedévre, aztán fél évi rendszerességre tér át az ütemezési terv. A másik kategóriában pedig alapból negyedévente érkezik biztonsági frissítés, ahogy a Samsung Galaxy A70 és Samsung Galaxy A20e készülékekre is.

a20e

A fent említett két készüléket a cég átsorolta a fél éves frissítések időszakába, hiszen már több mint két éve jelentek meg a piacon. Ettől függetlenül a készülék tulajdonosai még két évik számíthatnak a készüléket javító biztonsági frissítésekre.

Mint azt már mi is többször megírtuk nektek, a közelmúltban a cég taktikát váltott frissítések terén, így már minden készülékére biztosítja a négy évnyi szoftveres támogatottságot. a 100.000 Ft-os árkategóriától pedig 3 év fő Android rendszer frissítés is jár.

Forrás