Kiderült, hogy mikor jön Európába a Huawei P50 sorozat

p50

A Huawei hamarosan bejelentheti a Huawei P50 sorozat debütálását az európai piacra, mi pedig mutatjuk, hogy mit tudunk eddig erről.

crypto50

A Huawei még a nyár elején mutatta be a Huawei P50 és Huawei P50 Pro okostelefont egy jó nagy csúszással, hiszen márciusban szokott debütálni a Huawei P széria. Ekkor is, még csak megmutatták, mindent nem lehetett róla megtudni, csak szépen fokozatosan. Decemberben megjelent a Huawei P50 Pocket is, ami az első kagyló telefonja lett a vállalatnak.

Ezek a mobiltelefonok Kínában már elérhetőek, most viszont egy jelentés szerint más piacokon is debütálhatnak, méghozzá január 12-én. Kisebb változással, de nagyrészt ugyan azokat a készülékeket kapjuk, mint a kínai piacon és csupán egyedül a sima modell nem lesz kapható.

p50

A Huawei P50 Pro Snapdragon 888 processzorral lesz felszerelve, természetesen a 4G-s variánssal a Kirin 9000 helyett. Mindemellett az operációs rendszer is EMUI 12 lesz, a Kínában már jól elterjedt Harmony OS helyett. Ez mindkét termék esetében igaz.

Malajziában állítólag már mindent információt felraktak a cég hivatalos oldalára, emellett azt is megtudhatjuk, hogy milyen kiadásban lesznek kaphatóak. A Huawei P50 Pro 8GB/256GB-os kiszerelésben, míg a Huawei P50 Pocket 12GB/512GB-os kiadásban.

Az európai árazásról is lehet már olvasni az interneten. Azt írják, hogy durván 450.000 Ft körüli összegbe kerülhet a Huawei P50 Pro és 600.000 Ft-ba a Huawei P50 Pocket. Természetesen amíg Magyarországra elérnek, ezeknek az árai tovább nőhetnek, így leginkább azoknak lehet választás ez a készülék, akik hatalmas Huawei rajongók.


Forrás 1,2