Kiderült, mikor jön a Huawei Mate 50 Pro Európába

huawei

A kínai vállalat néhány hete mutatta be a Huawei Mate 50 Pro okostelefont Kínában, ami most hivatalos megjelenési időpontot kapott Európára is. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről.

A Huawei Mate 50 sorozat szeptember 6-án került bemutatásra Kínában, ekkor viszont még nem lehetett tudni, hogy más országokban is megérkezhet-e termék. Most viszont a legújabb szivárgás szerint Európába is jön a csúcsmodell, amit a Huawei is megerősített.

Már hivatalos bemutatási időpontot is tudunk, ami szeptember 26-ra esik, ekkor pedig nem csak a Huawei Mate 50 Pro kerül majd bemutatásra, hanem a Huawei Nova 10 készülék is.

Németországban már meghívókat is kaptak az eseményre a forrás szerint. Mindezek mellett megérkezhet az EMUI 13-is, így Kínán kívül továbbra is ezt a rendszert futtathatják a cég termékei, persze Google szolgáltatások támogatása nélkül továbbra is.

Mivel a Huawei egyszerre szokta bevezetni a termékeit az Európai országokban, így arra is van esély, hogy Magyarországra is megérkeznek majd a készülékek, ha a Huawei Mate 50 Pro nem is, de a Huawei Nova 10 sorozat szinte biztosan kapható lesz, az előd modellből kiindulva. Sajnos egyelőre arról nincs hír, hogy mikor kezdődik az értékesítés és itt milyen áron lesz elérhető a termék, de néhány nap múlva ezt is megtudhatjuk.


Forrás