Kiderült milyen hardverekkel érkezik a Huawei Nova 5i

A Huawei Nova 5i már nem először hallat magáról, most pedig az is kiderült milyen hardvereket kaphat az eszköz, ezeket és a dizájnt látván pedig elég nagy a hasonlóság közte és egy másik Huawei mobil között.


Pár nappal ezelőtt a Kínai Hírközlési Hatóságnál járt a Huawei Nova 5i, ebből adódóan pedig kiderült, hogy mégis milyen hardverekkel fog debütálni a készülék és mellesleg a dizájn is megerősítést nyert. Kezdjük az utóbbival, a TENAA oldalán található képek láttán négy darab kamerát kapott hátlapjára a Nova 5i, és ezen az oldalon helyezkedik el az ujjlenyomat olvasó is.

Mivel egy fekete színű eszköz járt a hatóságnál, így az előlapot illetően sokkal okosabbak nem lettünk, (gondolok itt a kávákra) de szemmel látható, hogy a szelfikamera bal oldalt egy kameralyukban helyezkedik el. Megjelenésben nagyon hasonlít a Huawei Nova 5i a P20 Lite (2019)-re, amiről még a múlt hónapban kaptunk jó pár képet. Mivel a Huawei-től nem áll messze, hogy egyes régiókban más néven érkeznek telefonjaik, így nagy rá az esély, hogy ez esetben is így lesz.

Huawei P20 Lite (2019)

Az adatlap szerint 6 vagy 8 GB RAM és 128 GB-os tároló dukál a Nova 5i mellé, megjelenítője 6,4 hüvelykes IPS panel Full HD+ felbontással, akkumulátora pedig 3900 mAh-s. Ugyan a benne lévő processzort nem nevezték meg, de az órajel alapján Kirin 710 jöhet szóba. A pletykák szerint a Huawei június 21-én fogja bemutatni a Nova 5i-t és ha minden igaz, akkor egy másik nagy meglepetéssel is készülnek erre a napra, kíváncsian várjuk mire.

FORRÁStenaa
MEGOSZTÁS
Mindig is érdekeltek a mobiltelefonok, 2016-ban kezdtem el saját oldalam, azóta naponta írok a számomra is érdekes tartalmakról.