Kiderült, milyen kamerákkal jön a Samsung Galaxy S23 Ultra

A dél-koreai vállalat a következő év elején piacra dobhatja a Samsung Galaxy S23 Ultra okostelefont, amiről most újabb részletek szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla.

A Samsung idén nagyot villantott a Samsung Galaxy S22 Ultra okostelefonnal, hiszen azok, akik kedvelték a Samsung Galaxy Note szériát, biztosan beleszerettek a készülékbe, ugyanis az S-Pen a készülékbe van építve, valamint a formavilág is szinte teljesen megegyezik azzal, mint amit a Note szériánál megszokhattunk.

Az eddig megjelent szivárgások szerint a formavilág a Samsung Galaxy S23 Ultra esetében is meg fog maradni, viszont itt már fel kell mutatnia valamit a gyártónak hiszen a Note dizájn behozatalát az S szériába már ellőtték.

A jelek szerint viszont nem kell félteni a gyártót, hiszen extra kamerarendszert és új processzort hozhat el a felhasználóknak. Ha utóbbira térünk ki, akkor ki kell emelni, hogy most van rá esély, hogy csak Snapdragon 8Gen2 SoC lapkával szerelt készülékek lesznek kaphatóak világszerte.

Az lehet a fő irány, hogy az új készüléknél a kamerák fejlesztésére mentek rá igazán, ugyanis a hátlapi főkamera 200 MP-es lehet, emellett lesz még egy 12 MP-es ultraszéles látószögű lencse, egy 10 MP-es 10X optikai zoom-al rendelkező és egy 3X optikai zoom-al rendelkező kamera a hátlapon. Emellett a szelfi kamera egy 10 MP vagy 12 MP-es szenzor lehet ami igaz, hogy kevesebb, mint a 40 MP-es, amit az előd modellnél használtak, de minőségben képviselhet magasabb szintet.


Forrás