Kihagyhatatlan akcióban a Redmi Note 9

Május elején mutatkozott be a globális piacra szánt Redmi Note 9, ami egy elég korrekt kis mobil lett baráti árcédulával és versenyképes specifikációkkal.


A készülék több szempontból is jó vételnek számít, egyrészt kamerában nem lehet rá panasz, az akkumulátor kapacitása sem piskóta és a rendszerchip is bőven megállja a helyét a piacon. Most egy promóció keretein belül 100 darabot elég jó áron lehet beszerezni a Banggood-ról, 52.990 forintot kérnek érte, tehát jóval olcsóbb mint itthon. Ez természetesen a globális piacra szánt modell, ami azt jelenti, hogy van benne magyar nyelv és a B20 LTE sáv is támogatott. Lényegében ugyanaz a verzió ami itthon is forgalomban van.

A Redmi Note 9 egy 6,53 hüvelykes IPS LCD kijelzővel érkezett, a képernyő felbontása 1080 x 2340 pixel, a képarány pedig 19,5:9-es. Megjelenítőbe épített ujjlenyomat-olvasó nincs, a biometrikus azonosító a hátlapra került, a 13 megapixeles előlapi kamerát pedig a kijelző bal felső sarkában találjuk.

A hátlapon négy modul dolgozik, a főszenzor egy 48 megapixeles széles látószögű egység, f/1.8-as blendével, PD-autófókusszal és 0.8 µm-os pixelmérettel. Nem hiányzik a repertoárból az ultra széleslátószögű kamera sem, ennek a felbontása 8 megapixel és 118˚-os betekintési szöget biztosít. Van még egy 2 megapixeles mélységérzékelő és egy 2 megapixeles makró kamera is, utóbbi ráadásul autófókuszt is kapott. Támogatott a HDR, a panoráma mód, videót maximum Full HD felbontásban tudunk rögzíteni és van egy rakat AI effekt is.

A motorháztető alatt a MediaTek gamer sorozatának egyik tagját, a nyolcmagos Helio G85-öt találjuk. Ez a rendszerchip 12 nanométeres gyártástechnológiával készült, a CPU maximális órajele 2 GHz. A grafikai műveletekért Mali-G52 MC2 GPU felel. Memóriakiosztás szempontjából több variáns is forgalomba került, a most akciós modell 4 GB RAM-mal és 128 GB-os bővíthető tárhellyel rendelkezik.

Az akkumulátor kapacitása 5020 milliamperóra, van 18 W-os vezetékes töltés és 9W-os fordított töltés is. Adott továbbá a jack kimenet, az infra port, a WiFi, a GPS és NFC, tehát a szokásos adatkommunikációs felhozatal.

Ahogy fent is írtam, a mobil támogatja a B20 LTE sávot és van benne magyar nyelv is, tehát gond nélkül használható hazánkban. Áfa és vámmentes kiszállítás érdekében az EU Priority Line szállítási módot érdemes választani, és egy kis plusz összegért kérhetsz csomagbiztosítást is. A készülék elérhető EU-s raktárból, ebben az esetben viszont valamivel többet kell érte fizetni.

Redmi Note 9 4/128 GB vásárlás ezen a linken